történetünk történetünk történetünk történetünk történetünk történetünk

Mint a legtöbb történet a miénk is Hely, Idő és az Ember találkozása.

Egyszer volt, hol nem volt … volt egy Hely, melybe egy Ember többet látott, mint kicsinyke felparcellázott szántóföldet. Részenként több darabot megvásárolt, mondván eljön az idő, amikor valami értékeset és marandót alkothatunk.

A HELY Lajoskomárom. A Mezőföld lankáin, a Tolnai-dombság peremén, azon belül is a szőlőhegy lábánál meghúzódó terület.

Az EMBER az édesapám volt, aki a család és föld szeretetével, kitartásával, álmodozásával megrajzolta egy következő ember útját, aki majd álmokból valóságot teremthet. A történetben ez az ember én volnék.

Az IDŐ pedig a 2012-2015-ös évek, amikor elkezdődhetett a tervezéstől a megvalósításig terjedő mozgalmas időszak.

Miért pont Lajoskomárom? A válasz igen egyszerű. A gyökerek azok, melyek a gondolkodásban midig a szülőfalumat jelentették. Őseinktől kaptuk az e helyhez való ragaszkodást, s valószínű a szárnyakat is, mely az újra való nyitottságban, harmónia utáni vágyban és az értékteremtés iránti elköteleződésben nyilvánul meg.  Azzal a céllal és belső hittel fogtunk neki a nagy munkának feleségemmel, hogy az igényes környezet, a természet értékeinek megtartása és a minőségi gasztronómia melletti elkötelezettség alkalmassá tehet bennünket, hogy méltó társai legyünk a nagy turisztikai helyszíneknek.

Így jött létre a Páskom Cottage****, szobáival, éttermével, szaunaházzal, kis kerti tavával, rendezvényházzal és a mindig zöld, bársonyos gyepszőnyegével!

Tamási Áron gondolataival: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…” Így nekünk ezt a helyet kell a lehető legjobbá formálni, adottságait a legjobban kihasználni!

Jó szívvel ajánljuk mindazoknak, akik a dolgos hétköznapokat hátrahagyva a kikapcsolódást, a nyugalmat, a harmóniát keresik! Képesek meghallani a csendet és egy finom étel, egy pohár bor mellett rátalálnak a miértekre. Bízunk benne, hogy rálelnek arra, amit lelkünk mélyén képviselni szeretnénk: az őszinteséget; a minőséget, ami egyszerű és mégsem felületes; a szenvedélyt és a valódiság ízét!

HOZD ÖNMAGAD …. MI VÁRUNK!

Mosberger Mihály és családja

Phone: +36 30 362 1194
8136, Lajoskomárom, Ozorai utca (3781 Hrsz)
NTAK nyilvántartási szám: PA19001883